Az MTA-ELTE Lendület SPECTRA Kutatócsoport nyilatkozata

A gyűlölet-bűncselekmények elleni hatékony fellépés lehetőségeit kutató Lendület Kutatócsoport tagjai megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendkívüli felmentéssel megszüntette Prof. Kozáry Andrea, az NKE Rendészettudományi Kara oktatójának közalkalmazotti jogviszonyát.

Kozáry Andrea az NKE-n és jogelődjén a Rendőrtiszti Főiskolán több mint 25 évig vett részt a rendőrtisztek képzésében és továbbképzésében. Oktatói és tudományos munkája során a rendészettudomány számos területén végzett kutatásokat, tartott előadásokat és vezetett kurzusokat bel-és külföldön egyaránt. Figyelme olyan nagy jelentőségű, ám kevésbé ismert témákra is irányult, mint a gyűlölet-bűncselekmények, a rendőrségi-kisebbségi mediáció lehetőségei és perspektívái, vagy a magyarországi közösségi rendőrség első lépései. Ezeket a kérdéseket számos magyar és idegen nyelven megjelent könyvben, könyvfejezetben és tanulmányban dolgozta fel. Nemzetközi kutatásokban és pályázatokban való részvétele egyedülállóan sokszínű: részt vett többek között a „Konfliktusmegoldás, mediáció, helyreállító igazságszolgáltatás és a rendőrség tevékenysége az etnikai kisebbségek körében Németországban, Ausztriában és Magyarországon” (COREPOL), a „Nézzünk szembe a tényekkel!” (Facing all the Facts), a „Commonality in Police Higher Education in Europe” (ComPHEE) és a „Támogatás és tanácsadás a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak az egészségügyi rendszeren keresztül” (SHELTER) projektekben. E tevékenysége nemcsak Magyarországon hiánypótló jelentőségű, de a nemzetközi tudományos közéletben is példaértékű. Az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) Short Term Strategy Working Group tagja, megszámlálhatatlan CEPOL képzés résztvevője és trénere.

A gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépésben különösen jelentős a nyomozati és megelőzési feladatokat ellátó rendőrök szakmai felkészültsége. Magyarország 2016-ban az ENSZ előtt vállalt kötelezettséget arra, hogy képzésben részesíti a rendőrök széles körét a célból, hogy felismerjék az erőszakos támadások mögötti előítéletes motivációra utaló jeleket. E kötelezettség teljesítését is aláaknázza Kozáry Andrea eltávolítása a rendőrök oktatásából, hiszen az Egyetem oktatói között elsődleges, elkötelezett és felkészült ösztönzője volt a gyűlölet-bűncselekményekről szóló rendőrképzési programoknak, és az azoknak szilárd szakmai bázisát teremtő tudományos és szakmai eseményeknek.

Az elbocsátás következtében egy kiemelkedő kutatót és oktatót veszített el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Elbocsátásának körülményei, a gyűlölet-bűncselekmények LMBTQI áldozatairól szóló konferenciával kapcsolatos, a hallgatói részvétel ellen ható, egyetemi lépések aggasztóak mind az akadémiai szabadság, mind a gyűlölet-bűncselekményekkel szemben vállalt, hatékony fellépés szempontjából. Félő, hogy nem lesz, aki betöltse a Kozáry Andrea helyén tátongó űrt a témában zajló rendőrképzések szervezésében és szakmai előkészítésében. Életútja, eddigi munkája és a közös szakmai tevékenységeink során róla szerzett pozitív tapasztalataink alapján megdöbbenéssel állunk az elbocsátás eseménye előtt, és aggódva tekintünk a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos szakmai ismeretek átadására irányuló rendőrképzések sorsára.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s